Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulója alkalmából Gárdonyi műhely kastélyközelben címmel tartott 2022. október 20-án Roadshow-t Kápolnásnyéken a Mozaik Múzeumtúra és a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola. Az interaktív műhelynapon közel 150 diák vett részt, akiknek lehetőségük nyílt közelebbről is megismerni az Egri csillagok íróját és a Halász-kastély izgalmas történetét.
A kápolnásnyéki Roadshow-n először Rodics Eszter, a Művészeti Népfőiskola elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Makranczi Zsolt, a Mozaik Múzeumtúra program vezetője szólalt fel: a Mozaik Múzeumtúra 2014-ben indult útjára, legfontosabb célja pedig a magyarországi, illetve a kárpát-medencei magyar vonatkozású kiállítóhelyek, gyűjtemények s a múzeumok népszerűsítése, valamint az, hogy ennek hatására egyre több fiatal látogató érkezzen a kiállításokra – emelte ki Makranczi Zsolt.
A köszöntők után Rodics Eszter nyitotta meg Az Ezerarcú Gárdonyi című utazó-kiállítás. A Népfőiskola elnöke hangsúlyozta: a tárlat azzal a céllal készült, hogy a látogató képet kapjunk arról, mennyi mindennel foglalkozott ez a nagyszerű ember, valamint arról, hogy mennyire sokoldalú és különleges szereplője volt a magyar irodalomtörténetnek. A kiállítást minél több helyszínre igyekszik majd eljuttatni a Népfőiskola a következő hetekben, hónapokban. A megnyitót követően Gárdonyi Géza varázslatos világa címmel hallgathatták meg a fiatalok Sz. Király Júlia irodalomtörténész, Gárdonyi-kutató interaktív előadását az íróról, annak kalandos életútjáról s munkásságáról. Az érdekes előadás után játékos múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várták a gyermekeket összesen három helyszínen: a Halász Gedeon Eseményközpontban, a Halász-kastélyban és a kastély lenyűgöző parkjában.
Az Eseményközpontban Pápai Judit magyar szakos pedagógusnak köszönhetően a tanulók megtudhatták, hogy miért is hívták Gárdonyi Gézát ezerarcú varázslónak. A parkban izgalmas kastélytotó várta a lelkes gyermekeket, a kastélyban pedig Bányai Balázs történész interaktív és rendhagyó tárlatvezetés keretében ismertette meg a résztvevőkkel a kápolnásnyéki Halász-kastélyban és Fejér megye más kastélyaiban élő nemesi és főúri gyermekek életét. A program során megelevenedtek a gyermekek és szüleik kapcsolata, a nevelésükben részt vevő személyzeti tagok faladatai, az ifjak nevelése, oktatása és életük jellemző terei, beleértve az otthont, a parkokat, és különböző szintű iskoláikat is.
Az interaktív feladatok megoldása után a gyermekek értékes ajándékokkal gazdagodtak, a Mozaik Múzeumtúra Roadshow programjait a Vox Mirabilis Kamarakórus koncertje zárta, amely egyben énekóra is volt, bemutatva Gárdonyi kapcsolatát a zene világával. Különleges ősbemutató is volt ez az alkalom, hiszen Gárdonyi Fel nagy örömre! című karácsonyi énekét Szebik Attila négy szólamos átiratában az értő, fiatal közönség hallhatta először, hatalmas tapssal jutalmazva a kamarakórust csütörtökön a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola kápolnásnyéki központjában.
Megjelent cikkek: