Május 11-én délelőtt Kápolnásnyékre érkezett a Magyar gulág címet viselő programsorozat.
Kiállításmegnyitó, történelmi kerekasztal és versszínház várta az érdeklődőket a Halász Gedeon Eseményközpontban.

A képgazdag, informatív, 12 tablóból álló Magyar gulág utazó kiállítást Rodics Eszter, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elnöke, a Halász-kastély igazgatója és Dr. Bank Barbara, a kiállítás szakmai vezetője, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja nyitotta meg.

Ezután az elsősorban fiatalokhoz szóló történelmi kerekasztal következett, ahol Dergán Ádám (a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának általános főigazgató-helyettese) beszélgetett Dr. Bank Barbarával (a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja, történész) és Szokolay Domokossal (a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója, történész). A velencei Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium és a székesfehérvári Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanulói őszinte érdeklődéssel hallgatták a gyakran még ma is tabunak számító témához kapcsolódó információkat.

A programot Turek Miklós színművész Faludy György verseihez kapcsolódó, elgondolkodtató versszínházi előadása zárta.

A kiállítás május 31-éig ingyenesen megtekinthető a Halász Gedeon Eseményközpont nyitvatartási idejében.

Képek az eseményről